Zsigmondysok Határtalanul!


A Határtalanul! pályázatnak köszönhetően a 10.A osztályunk és az iskola pár diákja Erdélyben tölthettek el négy felejthetetlen napot. Partneriskolánk a Nagyváradi Szent László Líceum tanulói márciusban voltak nálunk.

Erdélybe tartó utazásunk nehézségekkel kezdődött az autópályán

történt baleset miatt, de délután szerencsésen megérkeztünk Nagyváradra.


A négy nap alatt rengeteg szép helyet látogattunk meg, és sok élményben volt részünk. Szerda délután partneriskolánk diákjai egy előadással vártak minket, melynek keretén belül megismerhettük Boldog Bogdánffy Szilárd püspök és vértanú életét és munkásságát. Ezután megvendégeltek minket, az iskola diákjai által készített süteményekkel, majd bemutatták iskolájukat és városukat. A szállásunk elfoglalása után megvacsoráztunk és esti sétát tettünk Nagyváradon.


Csütörtökön megnéztük a székesegyházat, majd a Mézgedi cseppkőbarlangba látogattunk.

Kora este érkeztünk meg Tordatúrra, a szálláshelyünkre.




A harmadik napon látogattunk el a legszebb helyekre, de ez volt a legfárasztóbb is. Reggel a Tordai sóbányába mentünk, majd a Torockó-szentgyörgyön a várromhoz tettünk egy túrát, ahonnan a kilátás gyönyörű volt a környező tájra. A napot a Tordai hasadéknál tett sétával zártuk. Az utolsó napon, Kolozsváron várost néztünk, majd a Királyhágón keresztül indultunk haza. Fantasztikus négy nap volt!

Köszönet tanárainknak!

Máté Vivien, 10.A

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓK - NAGYVÁRADIAK DOROGON


"Nagyon örülök, hogy részt vehettem a "Határtalanul!" kiránduláson. Sok helyen jártunk, sok mindent tanultunk, ismertünk meg. Ezalatt a négy nap alatt betekintettünk Budapestre, a Parlament környékét néztük meg. Nekem első nap a legjobban az tetszett mikor elmentünk a Westendbe, mert az egy olyan bevásárlóközpont ahol bármit megtalálsz amit szeretnél, csak legyen elég pénzed.



Második nap a dorogi iskolát ismerhettük meg. Részt vettünk egy rendhagyó történelemórán, ahol a tanárnő Pázmány Péterről mesélt nekünk. Fel is mérték azt, hogy mennyire figyeltünk oda, mert egy feladatlapot is ki kellett töltenünk az életével kapcsolatosan. Ezt követően átvonultunk a dorogi Művelődési Házba, ahol megnéztük a tizedikes diákok előadását. Nekem külön élmény volt, hogy az előadás után én is énekelhettem.

Délután megnéztük az esztergomi vármúzeumot és felmentünk a kilátóra, ahonnan még Szlovákiába is átláttunk. Este mikor visszamentünk a szállásra, a tanárnők úgy döntöttek, hogy menjünk át Szlovákiába, mert igazából csak egy híd választotta el egymastól a két országot.

Harmadik nap Szentendrén jártunk. Megnéztük az autó-kiállitást, ami elég érdekes volt. Ezt követően a Skanzenbe mentünk, ugyanis ott nagy ünnepséget rendeztek. Nagyon jó volt ott lenni mert láthattuk, hogy a magyarországi emberek hogyan ünneplik Március 15.-ét.

A negyedik nap is gyorsan elrepült, örültem, hogy elmehettem erre a kirándulásra, ugyanis úgy érzem egyre jobban kezdem megismerni a világot, a szokásokat, a kultúrát. Egy felejthetetlen élmény marad szerintem mindekinek."

Rejtő Dóra- Adrienn IX.


"Nekem nagyon tetszett a kirándulás. Nagyon szép helyeken jártunk, mint például Budapesten megnéztük a Parlamentet és a Dunát is meg a József Attila szobrot. Aztán elmentünk a szállásra Esztergomba ahol kaptunk vacsorát mikor megérkeztünk, a szállásunk egy szép kis egyszerű hely volt, onnan rálehetett látni a Dunára és a Bazilikát is lehetett csodálni.

A második nap elmentünk Dorogra a testvér iskolába, ahol Pázmány Péterről beszéltünk vagyis egy történelem tanárnő tartott nekünk órát arról, hogy hol született, hol halt meg, és hogy hol járt iskolába. Aztán pedig átmentünk egy másik terembe ahol kitöltöttünk egy kérdőívet, ami mindenkinek szinte hibátlan volt. Miután befejeztük ezt a kérdőívet egy tanárnő mesélt Dorog történelméről, fejlődéséről. Aztán pedig az iskoláról beszélt, hogy miket tanítanak, hogy 2 tannyelvű az iskola és hogy miből érettségiznek, meg hogy melyik tantárgyakat tanulják még angolul. Miután visszamentünk a szállásra pihentünk egy kicsit es aztán pedig átgyalogoltunk a hídon Szlovákiába. Szlovákiában a főtéren egy kicsit körül néztünk, és bementünk egy cukrászdában és a tanárok vettek sütit és mi pedig fagylaltot vettünk ami nagyon finom volt. Elfogadták tőlünk a forintot és magyarul beszéltek hozzánk. Estefelé, a finom vacsora elfogyasztása után, egy páran autóbusszal elmentünk a Tescoba vásárolni.



Pénteken elmentünk Szentendrére, ahol régi felújított autókat nézhettünk, az autók nagyon szépek voltak, hisz imádom az autókat és a motorokat. Bent is voltunk és ott macikat, kis játékautókat, régi konyhát, lemezeket, régi TV-ket. A nap másik felét a Skanzenben töltöttük, ahol sok érdekességet láttunk és felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk.

Másnap elindultunk hazafelé. Nekem nagyon tetszett ez a kirándulás, nagyon örülök neki hogy én is részt vehettem és nem bántam hogy elmentem. Remélem lesz még hasonló rendezvény, ahova az egész osztály el tud jönni. Nekem minden tetszett, minden jó volt, a társaságot is szerettem. De az én véleményem szerint jobb itt Romániában élni, mint Magyarországon, de lehet nem voltan annyit, hogy azt az életmódot is megszokjam. Ennyi lett volna az én kis élmény beszámolóm. ❤"

Gál Kitty IX. A



"Első nap izgatottan szálltam fel a buszra, és nagyon vártam, hogy újra Budapesten lehessek. Talán az egyik kedvenc városom. Lenyűgöz a nagysága és a szépsége. A MÜPÁnál szálltunk le buszról, majd a környező szoborparkot tekinthettük meg, ezután villamossal a Kossuth Lajos térre mentünk, itt található a magyar Országház. Kívülről körbe sétáltuk s jobban szemügyre vehettük. A WestEnd nem volt messze tőlünk, így hát elsétáltunk oda, s itt kaptunk egy kis szabadidőt a ,,shoppingolásra". Este ismét buszra szálltunk, és a szállásunk felé vettük az irányt, amely Esztergomban, a Rugby Hostel Klubban volt. Nagy meglepetésemre a szállás pontosan a Duna partján volt, csodás kilátás nyílt a Hold fényében folydogáló folyóra. Azonban még jobban meglepődtem, amikor beléptem a szobámba, a tetőtéri ablakon amikor kitekintettem pontosan a Bazilika látványa fogadott.

Másnap, reggeli után indultunk Dorogra, ahol egy rendhagyó történelemórán vettünk részt, amely a nagyváradi születésű Pázmány Péterről szólt. Ezután a helyi iskola március 15-i megemlákezésén róttuk le a tiszteletünket a márciusi ifjak előtt. Délután az esztergomi várat jártuk körbe, majd felmásztunk a Bazilika kupolakilátójába. Ezután lejutottam a Nagyboldogasszany és Szent Adalbert Főszékesegyház altemplomába, az esztergomi érsekek temetkezési helyére. Ezután korbesétáltam a templomot, s imádkoztam egy keveset. Ezt követően átsétáltunk a szlovákiai Párkányba, ahol megnéztük a városka központját és egy finom fagyizóban fagyiztunk egyet. Este mindenki kedvére vásárolhatott a Tescoban.

Péntek reggel Szentendrére utaztunk, ahol egy Retró Autó Múzeumot tekinthettünk meg. Ezt követően a Skanzen sétálhattunk egyet, valamint a mi osztályunk beült és egy nagyon érdekes társasjátékot próbált ki.

Számomra nagyon érdekes, és élménydús volt ez a kirándulás. Nekem legjobban természetes módon az esztergomi Bazilika tetszett a legjobban, de emelett nagyon érdekes volt a Retró Múzeum is. Örülök, hogy részt vehettem ezen a kiránduláson.

Köszönöm a lehetőséget!"

Kovács László, IX. B



"Első nap reggel 7:45-re megérkezett mindenki 8:00-ra be raktuk a csomagokat a busz csomagterébe és ellenöriztük, hogy minden személyi meg van-e. Utána el indultunk a határ felé. Miután át keltünk a határon, kétszer álltunk meg Budapest elött. Pesten le szálltunk a Nemzeti Szinház elött, ott fényképeztük a szobrokat, a vizben lévő romokat és a kacsákat. Az útunkat hajóval folytattuk volna, de sajnos 15-dikéig más program szerint jártak mint terveztük. Ezért villamossal folytattuk az útat a Kosuth térre, 10 megálló után meg érkeztünk. Meg néztük a Parlament épületét és a cipő kiállitást az 1944-ben kivégzett zsidók emlékére. Nem messze a cipőktől egy másik emlékmű is vol, vasfalak amelyek át voltak lőve. Onnan menedék alá álltunk az eső elöl mig Kele tanárnő megvárta a lemaradt diákokat. Miután mindenki meg lett, elindultunk a WESTEND bevásárló központhoz. Ott kaptunk egy szabad órát, hogy be vásároljunk. Másfél óra mulva újra fel szálltunk a buszra és el indultunk a szálláshoz. Este 7 óra tájékán meg érkeztünk, egyeztettük az órákat, fel ossztottuk a szobákat, közölték a másnapi programot, ki pakoltunk és készültünk a vacsorára. 8 órára mindenki az étkezőbe volt, ami szélleségre akkora volt mint kétszer a diszterem, bár mi csak az egyik felét használtuk, a másik felében hip-hop tánc órát tartottak. Vacsora elött imádkoztunk és neki láttunk a lencselevesnek kolbásszal és a rizsnek csirke combbal és egy fél darab barackkal. A szálláson kaptunk egy ajándékpoharat amit az ott tartozkodásunk ideje alatt hassználhattunk. Este tizkor lámpaoltás és vége lett az első napnak.

Friess Bernadet IX. C



Második nap reggel 8 kor magyar idő szerint reggeliztünk a kedvencem a kakaós csiga volt, reggeli után szendvicseket készítettünk az útra és egy pár kakaóscsigát is félretettünk magunknak. Kilenc órakor felöltözve az egyenruhába el is indultunk Dorogi testvér iskolánkhoz a Zsigmondy Vilmos Gimnáziumhoz. Ott elsősorban egy interaktív történelemórát tartottak Pázmány Péterről aki annak ellenére, hogy Esztergomi érsek volt, nem tehette be a lábát Esztergomba. Ungi Szabi még jegyet is kapott azon az órán, Magyarországon jó jegynek számit az 5-ös de itt Romániában már nem annyira. Ezt követően egy gyors tesztet irtunk Pázmány Péterről, a teszt kijavitása után a tanárnő aki fogadott bennünket, mesélt Dorog történelméről, hogy a zászlajukon azért van rajta a kalapács mivel régen szénásó település volt, a tülök a posta szállitok központját jelképezi. Beszélt a felvételi feltételeiről is mivel ők egy katona és rendfentartó képző iskola valamint kiemelt angol nyelvű iskola. A bemutató után tartottak egy előadást a nem messze lévő épületben március 15-ről, aminek a végén Dóra a 9.A-ból a mi iskolánkból előadott három éneket amiért csodálom őt is és az erős tüdejét. Mire a szerepnek vége lett, a jégeső is eleredt. Az előadást követően elmentünk Magyarország legnagyobb bazilikájába amely hasonlóan a nagyváradi bazilikához, szintén Nagyboldogasszony templom. A bejáratánál ez áll CAPUT, MATER ET MAGISTRA ECCLESIARUM HUNGARIAE. Nos elsőnek még sem a bazilika kupolájához, hanem a mellette lévő Királyi kastélyt néztük meg, ahol láthattunk régi konyhai felszerelést, fegyvereket, pajzsokat, festményeket és a magán kápolnát, ahol imádkoztunk. Fe mentünk a kastély tornyába és már onnan látszott Szlovákia a hidon túl. A kastély után fel mentünk a bazilika kupolájához csigalépcsön, meg másztuk mind a 420 lépcső fokot oda-vissza. A tetejéről látható kilátás egyszerüen csodás volt, mintha a világ tetején lettünk volna, mesés volt, a hegyeken túl is láttunk. Ezt követöen vissza mentünk a szállásra átöltözni és mivel a szállás csak pár méttere volt a hidtól amely összeköti Magyarországot Szlovákiával átmentünk Szlovákiába fagyizni. Az átkeléshez, a barátságos országok közti egyezménynek hála, nem kellett útlevél vagy bármilyen hivatalos okmány. Késöbb visszatértünk a szállásra vacsorázni este 7 kor megettük a vacsorát , végeztével elmentünk a tesco-ba. Ott másfél órát kaptunk vásárolni, 9 körül vissza értünk, bepakoltuk a csomagokat és készültünk a másnapra.

Szentendrén egy retró muzeum volt, ahol sok érdekes tárgyat láttunk: kocsikat, háztartási ezközöket, bakelit lemezeket, játékokat amelyek közül jó pár ismerös is volt és még sok ehhez hasonló holmit a 60-as évektől a 90-esekig. Következő megállonk a Skanzen volt, a házakban külön foglalkozásokhoz kapcsolodó termek voltak. Az állatokat is meg néztük mint például a szürke marhát, kecskét, bárányt, tyukot, tehenet és a személyes kedvencem a macska. Járkáltunk római romok felett, meg szemléltük a malmot, Bernadett és Szabi táncoltak a szimpadon. A végén meg néztük a lovas vitézek előadását: lovagoltak, almát szeleteltek az oszlopokról, karikákat kaptak el lovaglás közben és piros, sárga, kék szinű lufikat löttek pisztolyal. A végére a németek is megérkeztek, de a magyarok legyőzték őket.

Negyedik nap felkeltünk, reggeliztünk, mindent össze csomagoltunk és be raktuk a nagy csomagokat a buszba, nálunk csak a kisebb táskák maradtak az inni és enni valoval. Induláskor imádkoztunk Szent Kristofhoz az útazók védőszentjéhez az előző napokhoz hasonlóan, és Isten segitségével, szerencsésen hazaértünk Nagyváradra."

Friess Bernadet IX. C




"Nekem nagyon tetszett ez a 4 napos kirándulás, ugyanis nagyon sok élménnyel gazdagodtam. Első napot Budapesten töltöttük, megnéztük a Parlamentet. A hideg idő és szél ellenére is én jól éreztem magam. Második nap Dorogon a Zsigmondy Vilmos gimnáziumban voltunk ahol részt vettünk egy Március 15.-ei rendezvényen, ezt követően Esztergomban megnéztük a Bazilikát és a várat. Délután átsétáltunk Szlovákiába és ott is töltöttünk egy kis időt. Harmadik nap Szentendrére látogattunk el ahol egy retro kiállítást néztünk meg, ezután elmentünk Skanzenbe ahol rendezvényeken vettünk részt. A negyedik nao, úton Románia felé, megálltunk ebédelni egy étterembe."

Horváth Patrick IX. A


A Határtalanul program keretén belül esélyünk volt meglátogatni Magyarország néhány csodálatos városát.

Első nap Budapest néhány nevezetességét látogattuk meg. Jártunk a lenyűgöző szépségű Parlamentnél, a Művészetek Palotájánál és sétáltunk a Duna-parton. Szomorúan néztük végig a cipőket,amelyek a holokauszt áldozatainak állítottak emléket. Ezután villamossal átmentünk a Nyugati- Pályaudvarhoz és a WestEnd City Center bevásárlóközpontban is kellemesen telt az idő. Tovább utaztunk és estére megérkeztünk Esztergomba.



Másnap érdekes előadást tekintettünk meg Pázmány Péter életéről és jelentőségéről. A Dorogi Zsigmondy Vilmos Magyar-Angol Két Tanitási Nyelvű Gimnázium diákjaival együtt emlékeztünk meg az 1848-49-es szabadságharcról. A forradalom 171 évfordulója tiszteletére a József Attila Művelődési Házban megtekintettük a 10. osztály műsorát. Az előadáson iskolánkat Rejtő Dóra képviselte néhány énekkel.

Megcsodáltuk a város jelképét az Esztergomi Bazilikát. A lenyűgöző épület kupolájából megcsodálhattuk a Duna-kanyart és a várost.

Ezután a Mária Valéria hidon átsétáltunk a szlovákiai Párkányba, amely már a kupolából is látható volt.

Szentendrén meglátogattuk a Skanzent. Itt megismertük egy hagyományos magyar falu felépítését. Láttunk lovasbemutatót és lejátszottunk egy magyar-osztrák csatát ólomkatonákkal.

Rengeteg élménnyel és tudással gazdagodva tértünk haza. Számomra a legcsodásabb az Esztergomi Bazilika kupolájából nyíló végtelen horizont volt.

Köszönet a szervezőknek!

Illés Nándor, IX. B

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el